Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 
 

A Counter-Strike (CS) egy csapat-, és feladatorientált First Person Shooter játék. Az első béta 1999. június 6-án látta meg a napvilágot a Half-Life modifikációjaként. 1.0-ás verzióját külön, dobozos (ú.n. RETAIL), bolti formában is kiadták, azóta ehhez is ugyanakkor, de nem ugyanazok a folyamatos frissítések/hibajavítások jelennek meg, mint letölthető társához.
Az egyik legnagyobb játékélményt nyújtó program ez mivel szinte minden, ami benne van valóságos elemekre épül. A fegyverektől kezdve a modellekig mind-mind a modern hadviselést jellemzik. Megtalálhatók benne a világ hadseregi által leginkább kedvelt fegyverek, mint az M4A1 illetve az AK47. Ezeken kívül még egy tucat fegyverrel harcolhatunk köztük, vannak shotgunok, pisztolyok és mesterlövész puskák. A játék készítői természetesen nem feledkeztek meg a felszerelésekről sem. Vihetünk magunkkal háromféle gránátot, éjjellátó készüléket vagy akár taktika pajzsot. Ezeken kívül persze még számos fegyver és felszerelés található a játékban.
A CS-ben általánosságban 2 csapat küzd egymás ellen. A kommandósok (Counter-Terrorits - CT) és a Terroristák (Terrorists - T). Ruhájuk színe alapján világosban könnyen megkülönböztethetőek, így nincs szükség rózsaszín, és türkizkék modellek használatára. A CT-k szinte egytől-egyig sötétkékben jelennek meg, de van egy zöld ruhás is köztük. A terroristák eléggé elütnek ettől, hiszen ruházatuk a sötétzöld pulcsi-sárga nadrág kombinációtól a hófehér, északi sarki gúnyáig terjedhet.
Mindkét csapatnak különböző feladatok teljesítése a célja. Ezeket a pályák (mapok) nevének első 2 kezdőbetűje határozza meg:

de_ mapok: A Terorristák feladata egy objektum (gyárépület, konténerek..) felrobbantása, úgy hogy a bombát (amit egy hátizsák jelez az egyik játékos hátán) eljuttatják a célponthoz, amit általában, egy piros célkereszt jelöl a földön, ott lerakják, és őrzik, amíg fel nem robban. (A célpontból kettő van, egymáshoz nem nagy távolságban elhelyezkedve, ebből kell egyet kiválasztani.). A CT-k feladata, hogy megakadályozzák a bomba élesítését, vagy ha ez megtörtént, akkor egy úgy nevezett defuse kit-tel (bombahatástalanító szerkezet) hatástalanítsák a bombát a megadott időn belül.

cs_ mapok: A Terrorok általában egy épület belsejében kezdenek, a közelben néhány tússzal. Céljuk védelmezni őket, és megakadályozni, hogy a Counter-ök 'elvigyák' őket a saját bázisukra. A CT-knek viszont pont ezt kell csinálniuk, megmenteni a túszok életét, vagyis egyenként megérinteni őket, és elkísérni őket a kiszabadítási pontra, ami legtöbbször a saját bázisukon van. Ezért általában magas pénzjutalom jár, függetlenül attól, hogy kik nyerték a kört. A túszok lelövéséért minden esetben (mind2 oldalon!) pénzbüntetés jár.

as_ mapok: A CT-k feladata védelmezni a kijutási pontra igyeksző VIPet. Ez általában egy helikopter, vagy dzsip. A VIP nagyon fél, az ő likvidálására felesküdött terroristáktól, az ő feladatuk ugyanis lelőni őt, bármilyen áron. A körnek vége van, ha a VIP meghalt, vagy kijutott egészségesen.

es_ mapok: Menekülés a börtönből. Legtöbbször a Terror csapat egy börtönben kezd, ahol rendelkezésükre áll egy limitált adag fegyver. Feladatuk, hogy eljussanak a kijutási pontra. A CT-knek egyszerűen, csak meg kell ölniük egy adott mennyiségű Terrort. A mód kiegyensúlyozatlansága miatt újabban nem sűrűn játszott mapok.

Mindezek mellett a pályák objektívumaitől függetlenül, ha valamelyik csapat összes tagja meghal, elvesztette a kört.

A CS-ben a Half-Life-al ellentétben a puskákat nem úgy szerezhetjük, meg hogy a pályán rájuk futunk, hanem vásárolni kell minden kör elején (kivéve, ha előző körből megmaradt a fegyverünk). És hogy honnan lesz pénzünk? A kezdő összeg 800$, amivel minden ember rendelkezik. Minden frag (ellenfél kiiktatás) illetve a csapatmunkába besegítés (túszmegfogás, kivitel, bomba lerakás, felszedés) pénzt jelent. A maximális összeg 16000$ amit összegyűjthetünk. A rendelkezésünkre álló összegből különböző fegyvereket, felszereléseket vásárolhatunk különböző összegekért. Természetesen a játék figyelmeztet minket, ha már egyes dolgokat nem tudunk megvásárolni megfelelő pénz hiányában.
A pillanatnyi állást mindig egy táblázatban tekinthetjük meg (Score Board ? általában a TAB billentyű lenyomásával tekinthetjük meg). Itt láthatjuk, hogy mennyiszer öltünk illetve haltunk meg, valamint azt is megtekinthetjük jelenleg melyik csapat, vezet.

A játékot minden olyan embernek ajánljuk, akik képesek arra, hogy akár 10 emberrel egy csapatban taktikázva a csapatjátékot előtérbe hozva játszanak, és ne kimondottan a lövöldözést hozzák előtérbe. Ez a játék egy taktikai játék tehát mindennél fontosabb a csapatszellem és a jó döntések meghozatala, gyakran gyors reagálást követel és emiatt minden eddiginél élvezetesebb játékélményt, tud nyújtani mindenki számára.

Kiegészítés:

Clan: A Counter-Strike népszerűsége miatt sok emberhez eljutott, akik a még teljesebb játék élmény elérése végett csapatokba, clanokba (klán) tömörülnek. Vagyis olyan alakulatot hoznak létre, ahol van egy klán vezér (Clan Leader - CL), amiben mindenki tudja mi a dolga, illetve ugyanazt a taktikát követik. Egy Clan-ban akármennyien lehetnek de egy war-on maximum 5 ember jelenhet meg.

War: A játék népszerűsége miatt sok csapat verbuválódott, ami óhatatlanul veresngéshez vezet. Az egymás közötti megmérettetéseket waroknak nevezzük, aminek megvan a saját szabály rendszere: Egy meccsen kétszer 5 ember vesz részt, azaz két csapat játszik egymás ellen. A mérkőzéseket körökre játsszák, a körök időre mennek a két csapatnak 15-15 köre van, hogy támadó és védekező pozícióban bizonyítsák rátermettségüket a megadott pályán.
Néhány szabály vonatkozik még bizonyos beállításokra, de ezek versenyenként és szokásonként eltérőek.

Szerver: Egy IP vel rendelkező számítógép, amin a Counter-Strike adott verziója fut. A CS-vel az adott IP-re való kapcsolódáskor a szerverre jutunk, ahol játszani is tudunk (ha van hely). A szerverek listáját különöbző programokkal nézhetjük át, ilyen például az All Seeing Eye (ASE), vagy a Gamemonitor nevű oldal.

Cheat: Tulajdonképpen amióta játékok vannak az óta cheat-ek is. Ezek olyan csalások, amelyek használata szigorúan tilos. Itt olyan dolgokra kell gondolni, mint például, átlát az illető a falon (wallhack) vagy a legkisebb egérmozgatás nélkül is a célkeresztje az ellenfél fejére mutat (aimbot). Természetesen a szakértők folyamatosan olyan programokon dolgoznak, amik elfogják ezeket a csalásokat, de sajnos teljesen kivédeni őket nem lehet.

Ezek talán a legáltalánosabb fogalmak, amik ismerete szükséges egy új játékosnak.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Alien vs predator

(Török Sándor, 2013.03.09 06:58)

cs.hogykell letölteni?

Tgf-t szeretnék kapni!

(-=SkRiLlExX=-, 2012.12.23 20:09)

Sziasztok!
Egy zombi szerverre szeretnék kapni admint és a klánba ha esetleg van egy tgf-t!

Skype nevem:ldavid998

gyere

(mordrove, 2011.10.08 15:19)

Sziasztok! Gyertek a http://mordrove.hu.tc fórumra!
Amikkel foglalkozik a fórumunk: Call of Duty, Counter Strike 1.6 , Metin2, Gates of Andaron , Wow , GTA

Mindenki kérdésére válaszolunk a fórumon. gyertek sokan!

Re: gyere

(geri008, 2012.01.20 16:47)

ssemmi

g

(geri008, 2012.01.20 16:46)

semmi

Punisher87@windowslive.com

(Punisher, 2011.12.08 11:46)

Hello Mindenkinek!

Beindult Warmap [Arena] szerverünk!

Ip:193.138.125.75:27221


Nincsennek felesleges pluginok,nincs bhop,az alap warmapok csak az igazi játékosoknak.

Szeretettel várunk.

Punisher87@windowslive.com

(Punisher, 2011.12.08 11:45)

Hello Mindenkinek!

Beindult Warmap [Arena] szerverünk!

Ip:193.138.125.75:27221


Nincsennek felesleges pluginok,nincs bhop,az alap warmapok csak az igazi játékosoknak.

Szeretettel várunk.

axeteam

(axeteam, 2011.11.01 00:44)

Sziasztok
Bemutatnék nektek egy régi szervert, de már új configgal
Pluginok :

- Multijump
- Bunnyhop
- Ejtőernyő
- Körvégizenék
- RTD

Egyéb dolgok amit tudni kell a szerverről :

- Admin jog vásárolható 500Ft/Ho ( fullos admin )
- Szerver neve: AxE# Team Pub/Fun RELOADED / *NEW CONFIG* /
- Sok játékos
- Online adminok
- Honlapunkon hamarosan indul nyeremény játék! ( www.axe-team.atw.hu )

IP: 91.82.85.251:27240

Gyertek fel legalább egyszer, remélem tetszeni fog a szerver!



ggg

(vvv, 2011.10.14 19:28)

http://metin2.blogja.net gyertek a mordrove fórumára! Amikkel foglalkozik a fórumunk: Call of Duty, Counter Strike 1.6 , Metin2, Gates of Andaron , Wow , GTA Mindenki kérdésére válaszolunk a fórumon. gyertek sokan!

axeteam

(axeteam, 2011.10.12 21:10)

Sziasztok!
Bemutatok nektek egy új szervert!
Pub/Fun
Azt szeretném, hogy sokan feljönnétek rá.
Hogy miért?..
- Nincs sok felesleges, hülye plugin..
- Sok új map ami más szerveren NEM található meg..
- Nincsenek csalók
- Normálisak az ADMIN-ok mindig oda figyelnek a szerverre..
- Fun cuccok ( Fun mapok, multijump, ejtőernyő )
- Gyors letöltés
- Egyenlőre 14 slotos de ha bővítésre szorul, akkor természetesen bővítve lesz..

Remélem tetszeni fog ez a szerver..
Nézzétek meg.. köszönöm
IP: 91.82.85.251:27240
Név: AxE# Team PUB/FUN Szervere @ HFG.hu

Sziasztok!
Bemutatok nektek egy új szervert!
Pub/Fun
Azt szeretném, hogy sokan feljönnétek rá.
Hogy miért?..
- Nincs sok felesleges, hülye plugin..
- Sok új map ami más szerveren NEM található meg..
- Nincsenek csalók
- Normálisak az ADMIN-ok mindig oda figyelnek a szerverre..
- Fun cuccok ( Fun mapok, multijump, ejtőernyő )
- Gyors letöltés
- Egyenlőre 14 slotos de ha bővítésre szorul, akkor természetesen bővítve lesz..

Remélem tetszeni fog ez a szerver..
Nézzétek meg.. köszönöm
IP: 91.82.85.251:27240
Név: AxE# Team PUB/FUN Szervere @ HFG.hu

Sziasztok!
Bemutatok nektek egy új szervert!
Pub/Fun
Azt szeretném, hogy sokan feljönnétek rá.
Hogy miért?..
- Nincs sok felesleges, hülye plugin..
- Sok új map ami más szerveren NEM található meg..
- Nincsenek csalók
- Normálisak az ADMIN-ok mindig oda figyelnek a szerverre..
- Fun cuccok ( Fun mapok, multijump, ejtőernyő )
- Gyors letöltés
- Egyenlőre 14 slotos de ha bővítésre szorul, akkor természetesen bővítve lesz..

Remélem tetszeni fog ez a szerver..
Nézzétek meg.. köszönöm
IP: 91.82.85.251:27240
Név: AxE# Team PUB/FUN Szervere @ HFG.hu

Re: húú

(Stickmen001, 2011.10.01 16:46)

gyertek a -=BFE=ZOMBIE RED BY

a szerver cime:193.138.126.75:27219

várok mindenkit

kovcs.sanyika.sndor98@gmail.com

(sada98, 2011.09.24 11:23)

hello mindenki egy új zombis szeró nyilt meg
név:
Jamayka|T34M|Clan
ip je :
‎91.82.85.251:27241
facebbookos elérhetőségünk :
http://www.facebook.com/?ref=home#!/pages/JamaykaT34MClan/141973612560762
szerver tulajdonos :
gyuri
elérhetőségei:
msn cime :
gyuri11@fremmali.hu + fecebbookon
remélem nagyon tetszni fog nektek
üdv.:
sada98

kovcs.sanyika.sndor98@gmail.com

(sada98, 2011.09.24 11:23)

hello mindenki egy új zombis szeró nyilt meg
név:
Jamayka|T34M|Clan
ip je :
‎91.82.85.251:27241
facebbookos elérhetőségünk :
http://www.facebook.com/?ref=home#!/pages/JamaykaT34MClan/141973612560762
szerver tulajdonos :
gyuri
elérhetőségei:
msn cime :
gyuri11@fremmali.hu + fecebbookon
remélem nagyon tetszni fog nektek
üdv.:
sada98

kovcs.sanyika.sndor98@gmail.com

(sada98, 2011.09.24 11:22)

hello mindenki egy új zombis szeró nyilt meg
név:
Jamayka|T34M|Clan
ip je :
‎91.82.85.251:27241
facebbookos elérhetőségünk :
http://www.facebook.com/?ref=home#!/pages/JamaykaT34MClan/141973612560762
szerver tulajdonos :
gyuri
elérhetőségei:
msn cime :
gyuri11@fremmali.hu + fecebbookon
remélem nagyon tetszni fog nektek
üdv.:
sada98

AxETeam

(AxETeam, 2011.09.03 17:41)

Sziasztok!
Bemutatok nektek egy új szervert!
Pub/Fun
Azt szeretném, hogy sokan feljönnétek rá.
Hogy miért?..
- Nincs sok felesleges, hülye plugin..
- Sok új map ami más szerveren NEM található meg..
- Nincsenek csalók
- Normálisak az ADMIN-ok mindig oda figyelnek a szerverre..
- Fun cuccok ( Fun mapok, multijump, ejtőernyő )
- Gyors letöltés
- Egyenlőre 14 slotos de ha bővítésre szorul, akkor természetesen bővítve lesz..

Remélem tetszeni fog ez a szerver..
Nézzétek meg.. köszönöm
IP: 91.82.85.251:27240
Név: AxE# Team PUB/FUN Szervere @ HFG.hu

richton

(riki, 2011.08.28 16:28)

kösz

richton

(riki, 2011.08.28 16:27)

köüszi ha be egec

kamu@kamu.hu

(CSHU, 2011.08.12 09:04)

+ CSHU Public II. - A szerver amit nem nevezunk neven by cshu | synhosting.eu

[b]- IP : 80.249.166.34:27040[/b]
- Non-Steames ugyan, de nem azt jelenti, hogy szar és tele van csiterrel !
- [b]Csalóktól mentes környezet és egyedi anti-cheat rendszer !![/b]
- Profik játszanak, akiktől lehet tanulni !
- 24 slot + 2 admin slot
- Állandó admin felügyelet ! lásd -> [url=http://cshubanlist.tk]http://cshubanlist.tk[/url] ( nyomon lehet követni, hogy ki - mikor - és miért bannolt. )
- Nagyon jó közösség, társaság, annál jobb hangulat.Publikon is a csapatjátékot preferáljuk és ezért mindent meg is tesz az admin gárda.Kezdőbbeken is szívesen segítünk.
- War config + nagyon minimális amxx.
- [b]NEM ONLY D2 szerver[/b] lásd -> [url=http://www.gametracker.com/server_info/80.249.166.34:27040/]http://www.gametracker.com/server_info/80.249.166.34:27040/[/url] ->
- Változatosságot 160 map, adminok és a közösség garantálja !
( Az van amit a nép akar, nem kivánság müsor.Amit megszavaznak az megy és nincs 5 percenként váltogatás ! Kultúrált, anyázós mentes szerver ! )

valamint !!

[b][Synhosting DeathRun][/b]

[b]- IP : 94.247.88.82:27290[/b]
- 1 év után újra a régi bevált konfiggal !
- 22 slot
- 351db map és 500-ig meg se állunk !
- Több admin és van felvétel is !Valamint a pontokat amit összegyűjtesz a szerveren be tudod váltani a adminra !!
- Van DrShop, /free(run), /voteban (bugolók ellen), rtv és a gombok be vannak állítva, hogy 10mpként lehessen őket nyomogatni !
- Ami viszont nem látsz a szerveren, sok felesleges plugint, csiri-biri cuccot, hangot, sapkát és modelleket !Szóval csak azt, amire valóban szükség van !

[b]Synhosting DeathRun a valódi DeathRun szerver ![/b]

Gyere fel, megéri !Van nyeremény játékunk is !

megyeriemese@yahoo.com

(james, 2011.08.05 15:01)

En is be akarok ebbe a klubba meni hogy oldosem azokat a huje zombie-kat mar megvan az 1.6 verzioja de lasam hogy itt milyen

AdrenalinBlast < 833 KHz >

(AdrenalinBlast < 833 KHz >, 2011.08.05 06:11)

Üdv!
Én láttam a "ZombiClan" egyes tagjait zúzni, és nem voltak a legjobbak.
Én nem lennék büszke erre a névre, de ha adsz egy szervert, megütközhetünk :) Csáó,: AdrenalinBlast < 833 KHz >